2013. november 25., hétfő

Összefoglalás 2013

Az utolsó bejegyzésem 2013. februárban írtam, így gondoltam most egy kicsit pótolom a mulasztásomat, legalább a fontos részeket.

Gyöngyös kreatív blognak indult a Tündérkert, de nem volna egy igazi színes kert, ha nem tűzdelném tele mindenféle mással is.

Először is, gyöngyöt kb. egy éve nem fogtam a kezembe, de könyvet annál többet. Mostanában úgy falom a könyveket, mint egy kiéhezett dúvad...ne kérdezze senki mit jelent, ez jutott eszembe, és így is gondolom. Nem tagadtam soha, hogy nagyon szeretek olvasni, de magamon is túlteszek néha havi 1200 oldalig meg sem állok. Persze nálam nagyobb molyok is vannak, de szerintem ez is elég jó kis szám. 

Nem olyan régen posztoltam arról, hogy mennyi mindenre kellett odafigyelnem és előre terveznem, amikor koszorúslányként kellett helytállni. Akkor is vakartam a fejem, hogy Atttyavilág!!!

"Mennyi minden! A fehér ruha pedig még nem is rajtam volt!  " 
- Írtam ezt 2012. augusztusában -
Hát most majd lesz :P

A másik dolog ami egy nagyobb szeletet elvesz, de inkább hozzátesz az életemhez, a lagzi szervezés. Nem mint hobbi, hanem mint hogy menyasszony lettem.

A közeli ismerőseimet még boldogítottam is egy bő hónapig, a Facebookon a Wedding Reporters oldalán indult szavazással, ahol jegyes fotózást és Love Story filmet lehetett nyerni. Nos, nem hiába írtam meg azt a napi 100 vagy 150 expressz emailt, ami buzdította az ismerőseimet egy röpke szavazatra. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom is volt miatta, de tombolt bennem a nyerési vágy, és íme a csodás képek magukért beszélnek szerintem.











A Budai Várban készültek a fotók, a kedvenc képeimből mutatok néhányat. 

 Küzdelem ;)
Lesifotó...
Talphelyzet: Boldogság
Lesifotó II.



Mindet imádom, nem tudnék választani hogy melyik a szívem csücske, csak hozzátenni tudnék, de akkor három napig is el lehetne görgetni az egeret :)


Még egyszer ezúton is nagyon, nagyon, nagyon köszönöm a saját és a párom nevében is Béres Dávidnak a fotókat és Molnár Petinek a még egyelőre (a Nagy Napig) csendben pihenő Love Story filmünket!
Igazán Profi lett minden!

2013. február 26., kedd

Ékszer kicsapongások

Kicsit több fémmel érintkeztem mostanában, és nem ez az egyetlen szokatlanság nálam az ékszerkészítés terén. De az majd később kiderül hogy mi a másik.
Asszimetrikus nyaklánc, fém csepp medállal.

 Első próbálkozás egy bronz üveglencsés nyaklánccal.

 Nettinek szülinapocskájára egy baglyos levélrészletes üveglencsés.

A Camea cabosonos a sajátom, de nem az egyetlen amit készítettem :) 

2013. február 24., vasárnap

Ajándékok 2012

A Karácsonyokat általában kreatívan igyekszünk megoldani. Idén is így volt.
Anyukámék takarót kaptak, melynek elkészítésében a párom anyukája segített, miután géppel még nem tudok varrni, és nem ezt az alkalmat szántam a kísérletezésre.

Apukámmal nagy tearajongók vagyunk, de tea gyűjtő dobozkája nem volt, így gondoltam, jól jön neki amikor cserélgetjük a filtereket :D

Zita barátnőmék is kaptak Karácsonyra egy boros dobozt.

Az egyik nagyim februári lélek. Idén szülinapjára egy dobozkát készítettem neki.




2013. február 19., kedd

2012 tél

Karácsony előtt kissé felhalmozódtak a dolgok, de azért egy szép kis szettecskét összedobtam :) 
 A gyűrű és füli mintája Star Flower - Szilu műve

 A karkötő Atlantis névre hallgat és szintén Szilu az értelmi szerző!
A medál, a kari közepéből ihletődött.


2013. február 17., vasárnap

2012 nyár

Nagyon régen blogoltam már, de azért nem tétlenkedtem, csak valahogy ellustultam, jöttek új hóbortok, mentek is, de a gyöngy örök! Pótlom a lemaradásomat, őket készítettem 2012 nyarán.

újabb Eldák a minta Ewa gyermeke

Újabb Eldák, nagyon szeretem fűzni őket, bár a végére két tűt minimum elhasználok, ennek ellenére megéri! A látvány magáért beszél!
Másik nagy kedvencem, (a barátaim körében is igen népszerű) 
Tündérrózsa
Minta: Kriszti